HTML doboz

Erzsébetvárosi blog

Erzsébetváros a legkisebb, és egyben legsűrűbben lakott fővárosi kerület. Legalábbis a leírásokban így szerepel. Csakhogy a hetedik kerület az utóbbi pár évben rohamosan veszíti el lakóit. Mi ennek az oka? Mit lehet tenni ellene? Kik, és hogyan irányítják a kerületet? Ezzel a bloggal igyekszem megkapargatni a felszínt, hogy a színfalak mögé lássunk.

Erzsébetvárosról a Facebookon

Friss topikok

Az „elmúlt 5 év” ellenzéke Erzsébetvárosban

2019.08.12. 20:04 Bulibáró

Jelen bejegyzés megírására többek között azért voltam kénytelen, mert, egyelőre csak Facebookon találkoztam ezzel a Moldován László független erzsébetvárosi polgármesterjelöltet támadó, rendkívül primitív, és színvonaltan lejáratóanyaggal, az „érvelés” elég hasonló ahhoz, amit dr. Oláh Lajos parlamenti képviselő használt, ezért élek a gyanúval, hogy ki(k) állhat(nak) a háttérben.
lejaratas.jpg
Néhány TÉNY, amivel jó, ha tisztában vannak azok, akik esetleg bedőlnének ennek az ótvar, hazug lejáratóanyagnak:
Az éjféli záróráért, pontosabban a 9/2013-as, az üzletek éjszakai nyitvatartását szabályozó helyi önkormányzati „rendelet” 2. mellékletének eltörléséért, illetve hatályon kívül helyezéséért a helyi lakók demonstráltak 2017. nyarán, az októberi rendkívüli ülésen a „D-verzió”, azaz az egységes 24 órai zárás Moldován László önkormányzati képviselő előterjesztése volt, de a jobbikos Stummer János, a Fidesz-KDNP képviselőivel együtt tartózkodott (kivéve Hutiray Gyula Árpád alpolgármestert, ő egyedüliként ment szembe nyíltan a lakossággal, és nemmel szavazott), tehát nem kapott többséget a D-javaslat, ahogy egyébként az A-B-C (6-4-2 órai zárás) sem.
ee_tuntetes.jpg
dday.jpg

A kérdést a felelősség alól kibújva a képviselő-testület „népszavazásra” bocsátotta, irreálisan magas (különösen helyi népszavazás esetén), 50%-os érvényességi küszöb mellett megszavaztatták az egész kerületet, több, mint 40000, többségében nem érintett lakót, van-e annyi joga pihenni a helyrajzi szám alapján diszkriminált Belső-erzsébetvárosiaknak, mint a kerület többi részén élőnek, valamint, hogy legyen-e végre egy olyan rendelet 5 év után, ami nem ellentétes az Alaptörvénnyel.

Alapjogokról egyébként sem lehet kiírni népszavazást, de ebben az írásban ezt inkább nem szeretném ennél jobban taglalni, röviden, ezt egy jogállamban nem lehetett volna megtenni, bár a VII. kerület belső része állam az államban, ahol valóban „mindent lehet” (kivéve a lakosságnak).

 

A fentiekből következően, a propagandaanyag érvelését” követve, ha 2014-től nem lett volna tagja a képviselő-testületnek Moldován László, tehát „együttműködik”, azaz „félreáll az útból” egy „esélyesebbnek” kikiáltott pártejtőernyős kedvéért, akkor nem is lett volna soha előterjesztés a záróráról, hiába kerültek volna többségbe a (kamu)ellenzéki pártok.
Az ellenzéki összefogás listáján rögtön 2 olyan képviselő is van, dr. Kispál Tibor László, és Devosa Gábor, akik 2015. márciusban, gondolom talán a „hangoskodás” mérséklése végett megszavazták a kormánypárti képviselőkkel együtt dr. Bajkai István (2014. és 2018. között a kerület egyik alpolgármestere) előterjesztését, az önkormányzati bérleményben(!) működő, a kereskedelmi nyilvántartás szerint 1400 fős Tesla technoklubot, az „Elektrotechnikai Múzeum hátsó udvarán található épület gazdasági célra történő hasznosítása”-címszóval, talán úgy gondolhatták, elfér a többszáz kocsma mellé mégegy „kulturális”, a környéken élőket mélynyomóval, és részeg barom, rongáló, utcát összehányó, ordítozó vendégkörével terrorizáló létesítmény, amely mögött álló vállalkozás négy év alatt összesen 670 milliós árbevétele mellé 118 milliós veszteséggel zárt, amikor lehúzta a rolót 2018-ban. (Persze a buli nem ért véget, jelenleg Hétkert néven folytatódik.) Nem érte meg a Teslás Neongroupnak (hivatalosan...?), de a vállalkozás mindig kockázattal jár (a VII. kerületben leginkább a lakók egészsége szempontjából).
tesla.jpg

 

A környezetében lakók többsége mellett a Miniszterelnökséget védő objektumőrök körében sem örvendett túlzott népszerűségnek a Tesla.
Az összefogás színeiben (az egyik Belső-erzsébetvárosi EVK-ban) ismét induló ellenzéki politikus, Ujvári-Kövér Mónika Katalin elérte, hogy 2015-től közpénz-tízmilliókból akusztikai szakvélemények, zajtérképek készüljenek az önkormányzat megrendelésére, ami önmagában üdvözlendő.. lenne, ha nem titkosította volna a jegyző, és nyilvánosságra hozták volna, akik „kiharcolták”, valamint levonhatták volna a konzekvenciát, azaz, hogy elkerülhetetlen a nyitvatartás korlátozása ilyen dB-értékek mellett, mindenhol van valamilyen szintű csendrendelet a belső kerületekben, a VII. kerületet kivéve, ilyen nagy számú vendéglátóhely esetén a jegyző, ha akarna, sem tudna érdemben fellépni, a tömeg meg olyan mennyiségben van jelen, hogy kb. a hadsereg kellene, hogy vissza lehessen szorítani annyira a jogsértő magatartást a közterületen, hogy legalább pihenni tudjanak a lakók. 2017. év végén a képviselőasszony így fogalmazott a bilinegyed „problémái” miatt összehívott ideiglenes bizottság ülésén:

„tudjuk, hogy elfogadhatatlan értékek vannak, meg mindenféle jogaik sérülnek a lakóknak”

Mégsem javasolták 5 év alatt egyszer sem a nyitvatartás korlátozását, hogy kicsit tompítsák a hangoskodást.
Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselője, az összefo*ás polgármester-jelöltjét támogató DK-s dr. Oláh Lajos (akinek testvére, Oláh Alexandr, Mészáros Lőrinccel üzletelnéhány hete - lassan másfél évvel a Fővárosi Törvényszék 2.Kpk.670.453/2017/4. végzése**, illetőleg a Kúria Kpkf.37.135/2018/2. számú határozatután is „bizonytalan jogi helyzetről” írt egy Facebook-csoportban:
olah_szorakoznak.jpg
Nem jutott el az Európai Bíróságig, de az AB-ig sem. Egyelőre..(?)
Dr. Oláh Lajos hasonló véleményen volt, csúnya kifejezéssel egy platformra került dr. Bajkai István korábbi alpolgármesterrel, valamint Vattamány András Zsolt polgármesterrel abban az értelemben, hogy ők ugyanezt hangoztatták, hogy világörökségi területen „nem lehet szabályozni a nyitvatartást”, a DK-s Oláh a Kormányhivatalra hivatkozva „bizonytalankodott”, hogy hárítsa a felelősséget, és ezzel gyakorlatilag, ha közvetve is, de bevédte a fideszes kerületvezetést, miközben a Kormányhivatal „szakmai álláspontját” kb. körberöhögte a Fővárosi Törvényszék és a Kúria is.
** „A Fővárosi Törvényszék álláspontja szerint a Kertv. 6.§ (4) bekezdése az üzletek 22.00 és 6.00 közötti nyitva tartásának rendeletben való szabályozását az önkormányzati képviselő-testületre delegálja, ezzel szemben a Kertv. 6.§ (8) bekezdése a világörökségi területen működő üzlet 24.00 és 6.00 közötti nyitvatartásának engedélyezéséhez ad felhatalmazást a jegyzőnek. A 6.§ (8) bekezdés jogszabályba valóbeemelésére azért került sor, mert a világörökségi területbe tartozó kiemelt jelentőségű területeken az általánostól eltérően szigorúbb szabályozás érvényesül a nyitva tartás szempontjából, azonban ez a speciális törvényi rendelkezés nem vonja el a képviselő-testülettől a rendeletben történő szabályozás lehetőségét. A törvényszék egyetért a kérelmezett azon álláspontjával, hogy a jegyzőre a Kertv. 6.§ (8) bekezdése által delegált jogkör csak abban az esetben bír érdemi jelentőséggel, amennyiben az önkormányzat képviselő-testülete nem kíván a Kertv. 6.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti rendeletalkotási jogosultságával élni. A Kertv.-be később beiktatott 6.§ (8), (9) és (10) bekezdések nem a képviselő-testület rendeletalkotási jogát hivatottak korlátozni.
(Mégiscsak lehet korlátozni a nyitvatartást, világörökségen innen, vagy túl.. Ahogy teszi ezt többek között Terézváros is)
Arra viszont nem adott választ Oláh (ahogy Vattamányék sem), hogyha szerinte igaza van a Kormányhivatalnak, akkor a Király utca - Csányi utca, Klauzál tér, Klauzál utca - Dohány utca - Károly körút - Rákóczi út - Erzsébet körút által határolt részre miért nem terjedt ki a csendrendelet hatálya Belső-Erzsébetvárosban, az ideiglenesen létező bilinegyed kb. 30%-át jelentő területre, amely a világörökségi védőzónán kívül esik (és teljesen véletlenül ott van a Fogasház-Instant nevű, közel 2000 fős, 40 m-ről is 60 dB fölötti átlagos zajszennyezésű, érdekesen adózó partykomplexum.)
Dr. Bándi Gyula ombudsman 2017-es állásfoglalására sincs a mai napig semmilyen reakció, sem a kormánypárt, sem az állítólagos ellenzéke részéről, mely szerint

alapjogi visszásság gyanúját veti fel, hogy éppen ott nincs szabályozva a nyitva tartás, ahol egymást érik a vendéglátó-üzletek”.

Pedig a 9/2013-at az elmúlt 5 év hangoskodása előtt szavazták meg, és 6.5 éve van hatályban.
Tehát összegezve:

2014-től a „hangoskodás”, az a Vattamány Zsolt-féle kerületvezetésnek, és az (ál)ellenzékének egyaránt köszönhető

(tisztelet néhány kivételnek, ideértve Moldován Lászlót is),

habár bizonyos ellenzékiek lehet, hogy egy -sokak szerint előre megrendezett 2017. október 3-ai színjátékon, ahol a lakosságot eláruló, minden korábbi ígéretével ellentétesen cselekvő jobbikos Stummer állítólag előre tudomására hozta a többi képviselőnek, hogy fog szavazni, így a pszeudóellenzék bátran meg tudta szavazni a zárást, hiszen tudták, hogy úgysem lesz belőle semmi, a Fidesz-KDNP, és az „ellenzéki” Jobbik miatt -, de erről nem készülnek szóróanyagok, és nem cikkez róla az elektronikus (szenny)média sem. A valóságban az udvari ellenzéket a kormánypárti képviselőkhöz hasonlóan nem nagyon érdekelték a Belső-erzsébetvárosi lakók (sem?), lásd a már említett technoklubot, a vendéglátóterasz-dzsungelek engedélyezését, minden négyzetmilliméter járdafelület elteraszosítását, pedig 5 éve még teljesen mást ígért az önkormányzat:

terasz2014.jpg
Az egyebek között a(z Erzsébetváros közigazgatási határán belül található) vendéglátó-teraszok engedélyezéséről is döntő Városüzemeltetési Bizottságot is nem meglepő módon ellenzéki képviselő, a törvények betartatását ígérő Ujvári-Kövér Mónika vezeti.

2014-től Egy fős többsége van az ellenzéknek a képviselő-testületben, mégis számtalan esetben Vattamányékkal együtt szavaztak, szinte mindig volt(ak) átszavazó(k),

megszavazták számos, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlan, üzlethelyiség áron aluli(?) értékesítését, vagy bérbeadását „vendéglátás” -funkció céljára , és még lehetne sorolni a végtelenségig. Úgy tűnik, hogy a 2015-ös településfejlesztési stratégiában vázolt veszélyek, amennyiben ezt programként tűzték ki az elmúlt 5 évben, sikeresen valósággá váltak, egyébiránt a kerületnek hatalmas ráfizetés a bilinegyed, csak a takarítás 800 millió Ft volt tavaly, az eredményességét mindenki látja, a rendészeti kiadások is több százmillióba kerülnek, mégis folyamatos az őrjöngés, és ezt minden kerületi lakó fizeti, nem csak a Belső-erzsébetvárosiak. Az éjszakai nyitvatartás miatti köztisztasági és közbiztonsági „többletfeladatokra” fordítható felügyeleti díjból alig 15-20 millió forint folyik be évente, 150 „világörökségi” kocsma után, amivel Garai Dóraaz Élhető Erzsébetváros Egyesület elnöke nagyon részletesen foglalkozott még januárban, röviddel az egyesület megalakulása után , illetve az egyesületnek volt konkrét javaslata is erre, hogyan lehetne sokkal nagyobb, akár milliárdos nagyságrendű is ez az összeg, mindenféle kiskapu nélkül. 
.

5 éves terv. Köszönjük Vattamány Zsoltnak, és a hangoskodás ellen küzdő (népi) demokratikus álellenzékének.
belso_erzsebetvaros_ejszakai_zaj_2018_1.jpg
Ha már program nincs a fakeellenzéki oldalon sem (kivéve, ha az egyesület törvényjavaslatait kell lenyúl.. kölcsönvenni  olyan problémakörökben, melyekben 6 évig semmilyen Látható eredményt nem voltak képesek elérni), akkor marad a karaktergyilkosság, azt viszont jó lenne, ha végre világosan artikulálnák:

Kit akarnak valójában „leváltani”, a lakosságot, vagy a Fideszt?

Fontos kérdés (jóllehet, a fentebbi tények mellett egyre inkább költői):
Vattamányékat az elmúlt 5 évben összesen lassan kevesebbet támadtak a „demokratikus ellenzéki” oldalról is, mint most azokat a civileket, lakókat, helyi kötődéssel, konkrétumokat tartalmazó, számonkérhető programmal rendelkezőket, akik a „demokratikus összefogás” útjába állnak. 
(Értsd, lehet saját önálló elképzelésük a kerület jövőjét illetően, kihasználják az egyelőre még működő többpártrendszer adta lehetőségeket, nem valami ellen, hanem valami mellett politizálnak, ami nem egyezik a Belső-erzsébetvárosi lakosságot eláruló, egyoldalúan a vállalkozások, befektetők üzleti érdekeit képviselő, olykor törvényekre, jogszabályokra, és a képviselői esküjükre is köpő áljobboldali, és álbaloldali politikusok, szavazógépek és gazdáik terveivel, akik később vélhetően kiterjesztenék a 0-24-es szabályozatlan fekvehányást a teljes kerületre, legkésőbb, ha a „Liget projekt” célba ér. Persze, leígérik a csillagokat is az égről, hirtelen már az éjféli záróra is „meggyőződése” lett olyan politikusoknak, akiknek a pártja* a 0-24-es őrjöngést a lakosság alapvető jogai elé helyezte 2018-ban is. De a programjában kezdetben a záróráról hallgató, Oláh által dróton rángatott Niedermüller is, aki kezdetben úgy vélekedett, hogy „egyoldalú tiltásokkal” nem lehet megoldani semmit, hirtelen megvilágosodott: „Az új testületnek érvénytelenítenie kell azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a 0-24 közötti nyitvatartást.” - de nem kell aggódni, mert így folytatja a közösségi oldalán: „létre fogunk hozni egy olyan kritériumrendszert, amelynek betartása esetén egyes vendéglátóhelyek külön nyitvatartási engedélyért folyamodhatnak” - minden vállalkozás egyenlő, de egyes vállalkozások egyenlőbbek a többinél, nem kell aggódnia egyetlen vendéglátósnak sem, van az a pénz(?), amiért megkaphatják az engedélyt, eddig is volt(?), hogy ne ellenőrizzék őket, de sokkal valószínűbb, hogy nem lesz ebből se semmi, csak kellett valami, hogy fölöslegesnek láttassa Moldovánt, és a civileket, jelesül az Élhető Erzsébetváros Egyesületet a választók szemében, akik konzekvensen kiállnak az éjféli zárásért (ahogy a nagy befogadóképességű helyek lakóövezetből eltakarításáért is), hogy „lám, nekünk is ott van a programunkban a zárás” (külön engedéllyel ugyanúgy lehet reggel 6 is, ráadásul az egész kerületben, hogy örüljenek az Erzsébet körúton kívül lakók, és akár a diszkók is kaphatnak engedélyt...).
(*Az pedig egy külön írást megérne, hogy a lila politikai formáció a fővárosi programjában többek között ezt írja: „hosszú távon pedig szükség van egy új, rozsdaövezetben kiépített bulinegyedre egy nem lakott környezetben. A MODERN SZÓRAKOZÁSHOZ OLYAN TŰZ- ÉS BIZTONSÁGVÉDELMI RENDSZEREK KELLENEK, AMIKET A BELVÁROSI ÖREG HÁZAKBAN ÉS SZŰK UTCÁKON NEM LEHET MEGVALÓSÍTANI” - tehát lényegében elismerik, hogy az „öreg házakban és szűk utcákon” gyakorlatilag életveszélyben vannak a szórakozni vágyók (ezt elég nehéz máshogy értelmezni), mégis hosszú távon akarnak megoldást?)
Mindent megtesznek, hogy lejárassanak, vagy hogy kifogják a szelet a valódi ellenfeleik (vagy inkább ellenségeik?) vitorlájából - ami persze többnyire  üres, konkrétumok nélküli ígéretekkel, lózungokkal, számonkérhetetlen bullshitvállalásokkal, a felelősség kormányzati, fővárosi szintre áttolásával nehéz, ezért maradnak az online, és offline lejáratóanyagok, meg a „fideszbérencezés”, illetve fizetett cikkek, óriási médiafelület, és temérdek közpénz áll rendelkezésükre a rágalmak, hazugságok terjesztésére, csak a pozíció és a pénz a fontos, ebben az esetben semmi sem szent, és minden eszköz megengedett.
Az az „ellenzéki” hisztéria, amit Moldován László független polgármester-jelölt önkormányzati választásokon való indulásával kapcsolatban előadnak, hogy miért nem áll félre a brüsszeli ejtőernyős, Niedermüller Péter útjából, már a kormánypárti elfogultsággal igen nehezen vádolható Konok Péter történésznek is sok, úgy tűnik, ő még hisz a demokráciában:

Lehetne pedig ezt tisztességesen is, a helyi lakosság érdekeit szolgáló programmal, érvekkel, nem tudom, miért kell idáig süllyedni, ahogy néhány arcátlan, illetve arctalan, fizetett pártidióta fakeprofil szokta írni, ez erősen „fideszes, origós” tempó. 
Bulibáró

komment

Címkék: 7ker Jobbik MSZP LMP Fidesz DK Momentum Erzsébetváros Niedermüller Péter Vattamány Zsolt Oláh Lajos Bulinegyed Élhető Erzsébetváros Moldován László

A bejegyzés trackback címe:

https://hetedhetker.blog.hu/api/trackback/id/tr8515004452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása