Erzsébetváros utcái elsüllyednek a szemétben, vizeletben és üvegszilánkokban. Építészeti értékeinket alkoholos mámorban úszó "bulituristák" pusztítják; gépjárművek, sokmilliós műemléki homlokzatok, kapuk megrongált maradványai köszöntik reggel a hetedik kerületieket egy-egy "GDP-növelő" átmulatott éjszaka után. Mindezen károk fedezésére született meg a felügyeleti díj intézménye, amit az éjfél után nyitva tartó helyektől szed az önkormányzat. Már ha beszedi…
Sajnos azonban mind a beszedés, mind a fizetési hajlandóság oly csekély, hogy 2018-ban a beszedett adó összege 18 millió forint volt(egy év alatt!), míg csak a takarítási költség a 800 millió forintot súrolja a kerületben.
Jó ez így? Kinek jó?
A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2006. június 1-jén lépett hatályba, és komoly hatással volt többek között az üzletek éjszakai nyitvatartásának szabályozására, ugyanis kimondja, hogy
"a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselő-testülete a helyi sajátosságok figyelembevételével az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitva tartási rendjét rendeletben szabályozhatja."
A tárgykörben született rendeletek aztán vagy kiállták a Kúria Önkormányzati Tanácsának próbáját vagy nem, esetleg oda sem kerültek.
"a települési önkormányzat képviselő-testülete – a helyi sajátosságok figyelembevételével– rendeletben szabályozhatja a világörökségi területen működő, szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzletek 24 és 6 óra közötti nyitva tartásával összefüggő – a közbiztonság, illetve a köztisztaság fenntartásához kapcsolódó – többletfeladatokhoz igazodó összegű felügyeleti díjat."
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden, a világörökségi területen, és természetesen annak pufferzónájában, - melybe belső-Erzsébetváros túlnyomó része beletartozik, egy-két utcát leszámítva - működő, 24 órán túl szeszesital kiméréssel és árusítással foglalkozó kereskedelmi egység köteles felügyeleti díjat fizetni, melynek mértéke jelenleg 20Ft/fő/éjszakai nyitvatartási nap, amelyet a működési engedélyben vagy igazolásban meghatározott befogadóképesség szerint kell számítani, összege azonban nem haladhatja meg az üzlet éves korrigált iparűzési adóalapjának 0,5%-át.
Mi is számít világörökségi területnek?
A 2011. évi LXXVII. törvény 2. § 5. pontja szerint a világörökségi terület a világörökségi helyszín és annak védőövezete.
A világörökségi helyszín: az UNESCO Világörökség Bizottsága határozata alapján a Világörökség Jegyzékbe felvett, világörökségi címmel rendelkező – a törvény 1. mellékletében meghatározott – helyszín, amelyet a kulturális örökség, illetve a természet védelméről szóló jogszabályok alapján nyilvánítottak védetté, és ekként kulturális örökségi védelmet élvező terület, illetve védett természeti terület.
A világörökségi helyszín védőövezete: a világörökségi helyszín környezete, amely az UNESCO Világörökség Bizottságának határozata alapján a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeinek sértetlenségét, illetve hitelességének védelmét biztosítja, és amelyet a kulturális örökség, illetve a természet védelméről szóló jogszabályok alapján nyilvánítottak védetté,
vagy jelölték ki, és ekként kulturális örökségi védelmet élvező terület, védett természeti terület, illetve a védett természeti terület védőövezete.
Belső-Erzsébetváros szinte teljes egésze (két utcát leszámítva) a védőövezetbe, nálunk közismertebb nevén a "puffer zónába" tartozik.
És itt el is kezdődnek a problémák:
"a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzat képviselő-testülete a helyi sajátosságok figyelembevételével az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitva tartási rendjét rendeletben szabályozhatja."
Sajnos azonban semmiféle előírás nem létezik atekintetben, hogy az úgynevezett helyi sajátosságokat milyen feltételek és tulajdonságok vizsgálata mentén kell értékelni. Erzsébetváros, azon belül is belső-Erzsébetváros történelmi zsidónegyedként vált ismertté, majd később az ingatlanpanamázás és a műemlékvédelmi hivatal által műemlékké nyílvánított romos épületek mementója lett. Ezt követően pedig áldozatul esett a gyeplő nélkül hagyott overtourism jelenségének. Kíváncsi lennék, hogy a VII. kerületi önkormányzat milyen sztenderdek vagy tulajdonságok alapján értelmezte tehát a helyi sajátosság mibenlétét.







2. Kimutatások teljes hiánya

Ettől eltekintve a legsarkalatosabb pont mégis az, hogy az elkülönített kimutatást hol kell megjeleníteni, és ki felel annak tartalmáért. Arról inkább már ne is szóljunk, hogy vajon elegendő-e ha a számokat és adatokat csak a testület ismeri, vagy nagyobb nyilvánosság elé is kell tárni.
3. A felügyeleti díj mértéke
És máris itt van a következő kérdőjel: Mit jelent pontosan a "korrigált iparűzési adóalap"?
Még nagyobb visszásság, hogy ha a kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásnak egy kereskedelmi egysége van, úgy kilogikázható, mit is kéne adóalapnak tekinteni. Ugyanakkor mi a helyzet abban az esetben, ha a vállalkozásnak több egysége is van, lásd például szórakozóhely-láncok?
És ne felejtkezzünk meg arról sem, hogy az adóalap meghatározása szoros összefüggésben van a nettó árbevétellel. Tekintve a tavalyi NAV-os razziákat, mikoris a vendéglátóhelyek több mint fele a razziák alatt sokszorosára nőtt bevétellel dolgozott, ne legyenek illúzióink, mennyi visszaélés történik a nyugta adás elmulasztásával, ezáltal pedig a nettó árbevétel, ezen keresztül az adóalap, és így a felügyeleti díj plafonértékének megállapítása során.
(lásd: https://444.hu/2018/07/05/rossz-a-pia-a-bulinegyedben)
4. A számonkérés, beszedés problematikája
A felügyeleti díj beszedése apparátust igényel. A beszedéssel kapcsolatos előírások végrehajtásához információkra van szükség a vállalkozás adómutatóit illetően, amely információ-igény azonban nem feltétlenül van összhangban az adóhatóság adótitok iránti kötelezettségének megtartásával.
Bár elméletben az önkormányzat jegyzője az önkormányzati adóhatóság, és joga van hozzáférni az adótitkokhoz, a gyakorlatban nem ilyen egyszerű, hiszen bár a felügyeleti díjnak van köze az iparűzési adóalapon keresztül az adóztatáshoz, maga a felügyeleti díj nem adóztatási tevékenység, így az adatok mégiscsak adótitoknak számítanak.
Az adótitok-problematika azonban eltörpül a legnagyobb kiskapu mellett, névlegesen hogy a felügyeleti díj plafonértékének (azaz az iparűzési adó alapja) meghatározásához az önkormányzat az adatokat közvetlenül a vállalkozótól kéri be, ami a vállalkozó által egyoldalúan tett nyilatkozat formájában valósul meg.
Magyarán az adóalapot érintő információ bemondásra kerül elfogadásra!!!
Külön elkeserítő, hogy a felügyeleti díj fizetése is sajnos a szó szoros értelemben önkéntes, hiszen nincs apparátus az ellenőrzésre és beszedésre, legalábbis a kerületi jegyző, dr. Gotthárd Gábor, és a hatósági iroda vezetője szerint.
Ami beszedésre kerül, elenyésző nevetséges összeg egy önkormányzat büdzséje szempontjából. A szomorú valóság azonban az, hogy ha a beszedés szigorúan megtörténne, még az az összeg sem lenne elegendő az okozott károk orvoslására, tekintetbe véve a kerület nyolcszorosára növekedett takarítási, rendészeti, helyreállítási költségeit.


5. Kettős mérce
Érdekes pont még, hogy míg a kereskedelmi törvény a 22 és reggel 6 között nyitvatartó kereskedelmi tevékenység szabályozását hivatott ellátni, az ezen belül foglalt felügyeleti díj csak a 24 óra után nyitva tartó egységeket érinti. Vajon mi szükség lehet ezek megkülönböztetésére?
Erzsébetváros esetében, ahol a vendéglátó helyek száma meghaladja az 500-at, komoly munkaerő ráfordításra lenne szükség hogy az önkormányzat e két kategóriát külön nyilvántartásban akkurátusan vezesse és adminisztrálja.
Más kérdés, hogy a VII. kerületi önkormányzat ezt az adminisztrálási feladatot még csak a 24 órán túl nyitva tartó helyek esetében sem végzi el, vagy csak súlyos hiányosságokkal.